12.fejezet

Fegyver

Az Egyiptomban töltött két hónap alatt magam mellé állítottam Kate-t is. Az első vadászaton még nem ölt embert, de a másodikon már rá tudtam venni. Aztán már csak a Volturinál kellett felajánlanom neki egy helyet, és meg is voltunk. Szóval két új katonával indultam haza. Apa örülni fog.
A hazaút gyorsan elrepült. Amíg a kocsiban ültünk, arról beszélgettünk, milyen jó lesz együtt, és a többi testőrről kérdeztek. Aztán mikor felszállt a repülő emlékeztettem Kate-t, hogy fel kéne hívnia a családját. Ettől kissé megrémült. Nem tudta, mit mondhatna. Látva, a rettegéstől eltorzult arcát, felajánlottam, hogy beszélek én velük, de azt mondta minden rendben. Pár percig csendben volt, majd elővette a mobilját, és tárcsázni kezdett.
- Irina? – szólt bele határozatlanul.
- Kate? Valami baj van? – jött a lényegre törő válasz.
- Nem… vagyis…. csatlakozom a Volturihoz. – mondatára hallgatás volt a válasz. – Irina? Irina ott vagy?
- Igen. – Irina hangját alig lehetett hallani. – Csak mintha azt mondtad volna, hogy csatlakozol a Volturihoz.
- Azt mondtam. – Kate kezdett egyre határozottabb lenni, aminek őszintén örültem. Remélem képes lesz uralni a tehetségét. Mint Kate-ről kiderült, képes egyfajta áramot létrehozni a tenyerében, remélhetőleg ez javulni fog, és az egész testén képes lesz végigvezetni.
- De…Kate. A Volturi embereket öl. – Kate hallgatása kezdett elviselhetetlen lenni, úgyhogy kivettem a kezéből a telefont és a fülemhez emeltem. Kate meg sem próbált megakadályozni.
- Irina, itt Bella Volturi. Kate emberi vérrel táplálkozik, és erről többet nem fog lemondani. Szeretne elköszönni tőletek, mert nagyon ritkán fogjátok látni, és ha erre sor kerül, akkor sem mehet egyedül. Azt üzeni még nektek, hogy nagyon szeret titeket, és nagyon fogtok neki hiányozni. – összegeztem mindent kíméletlenül. Irina nem is tudott válaszolni vagy 2 percig.
- Ez..ez.. nem lehet. Kate soha nem tenné meg. Mit csináltál vele? – ettől a vádló hangsúlytól kezdtem mérges lenni.
- Ha bármit csináltam volna vele az sem tartozna rád. Most pedig, viszlát Irina. – még akart mondani valamit, de még azelőtt kinyomtam.
- Köszönöm. – mondta Kate. – Egyedül nem tudtam volna megmondani neki.
- Semmiség. – mondtam, és a táskám rejtekében porrá morzsoltam a telefont. – Kapsz egy új mobilt, amint megérkeztünk. – ezután Benjaminnal csendben vártuk, míg Kate egy kicsit megnyugszik. Miután ez bekövetkezett, újból beszélgetni kezdtünk. Nem igazán figyeltem, már vártam, hogy otthon legyünk. Mel nagyon kezdett hiányozni.

Mikor leszállt a repülő, elmentem a kocsimért. Mire visszaértem, Kate és Benjamin már a csomagjainkkal vártak. Mikor lefékeztem előttük, gyorsan bepattantak a hátsó ülésre. Amint csukódott az ajtó, beletapostam a gázba. Ha egy kicsit erősebben odanyomom a lábam a pedálhoz valószínűleg a képletes megjegyzésem valódivá vált volna. Amilyen gyorsan lehet, haza akarok érni. Ez az út sem volt hosszú. Csendben hallgattam a mögöttem ülök fecsegését, vagy ha nekem céloztak egy kérdést, válaszoltam rá.

Nem telt bele 20 percbe, és a kastély elé értünk. Amint leparkoltam Felix rohant elém. Na ez sem lesz piskóta.
- Nézd kiket hoztam!- örvendeztem, mert nem akartam, hogy Felix úgy köszöntsön, ahogy elbúcsúztunk.
- Nicsak, a kis Benjamin. – ráztak kezet.
- Nem is vagyok kicsi. – álbosszankodott Benji.
- És benne kit tisztelhetünk? – kérdezte Kate-re pillantva.
- Ő itt Kate Denali, azaz most már Volturi. – javítottam ki magam, és odahúztam Kate-t.
- Nagyon örülök. – nyújtott kezet Felix, Kate pedig megrázta. Amikor egymásra néztek, mindkettőjük szemében észrevettem valami furcsa csillogást. Lehet, hogy egymásba szerettek? Akkor legalább nem kellene aggódnom Felix miatt. – mosolyogtam gondolatban.
- Szerintem menjünk be. – javasoltam és elindultam befelé. Benji és Kate követtek, Felix pedig leparkolta a kocsimat.
- Igazán kedves. – suttogta nekem Kate. Szóval tényleg tetszik neki.
- Nagyon is. – mondtam egy „tudom, hogy beleestél” mosolyt villantva rá. Kate lehajtotta a fejét, és ha nem lett volna vámpír, biztosan elpirult volna.
- Ne nézz már így! – kérte morcosan.
- Hogyan? – kérdeztem, pedig pontosan tudtam miről beszél.
- Hát így. – mondta és rám nézett, utánozva arckifejezésem. Benji és én is hangosan kezdtünk nevetni, mire Kate megint lehajtotta a fejét. Megpaskoltam a vállát,és kinyitottam az ajtót, merthogy a nagy nevetések közepette elértük a tróntermet.
- Nézzétek kiket hoztam. – mondtam mikor beléptem. Az egész bagázs ott volt. Apa elénk sietett.
- Nicsak, a kis Benjamin. – mondta szóról szóra ugyanazt, mint Felix. Halkan kuncogtam, mire Benjamin mérgesen nézett rám, Apa pedig kíváncsian.
- Nagyon örülök, hogy újra láthatom. – mondta Benji és kinyújtotta a kezét. Ez tökéletes volt Apának, hogy megtudja, min nevetek.
- Értem. – mondta mosolyogva. – És ha nem tévedek, Kate Denali. – nyújtott kezet Kate-nek.
- Volturi. – javítottam ki, majd leültem a székemre.
- Örülök, hogy itthon vagy. – súgta nekem Marcus. – És annak is, hogy jól érzed magad.
- Hidd el, én is. – súgtam vissza, miközben le sem vettem a szemem a kis hármasról.
- Demetri, kérlek mutasd meg nekik a szobáikat. – adta ki a parancsot Apa. Demetri elsétált Benjaminnal és Kate-tel, Apa pedig leült mellém, a trónjára, majd intett a kezével a többi testőrnek, hogy menjenek ki. Vagy azt akarja, hogy pihenjek, vagy beszélni akar velem, valami fontos dologról. Az előbbi volt az érzelmes, az utóbbi az okos felem ötlete.
- Beszélnünk kell. – mondta komoly hangon. Persze, már megint az okos.
- Miről? – kérdeztem, még mindig előre nézve.
- Végre kifejlesztettük azt a fegyvert, ami képes áthatolni egy vámpír bőrén.
- Hogy mi?! – kaptam a fejem Apám önelégült arcára.
- Igen, mi is meglepődtünk, de végre megvan.
- És mi az?
- Amit csinálunk belőle. Kardot, tőrt, pisztolyt, bármit.
- Szóval ez egy anyag? – kérdeztem kíváncsian.
- Egy ötvözet. Az ezüst és az acél keveréke. A hatása elképesztő. Nem csak átvágja a vámpír bőrét, de meg is mérgezi. Miután az ötvözetből készített tárgy eltűnik a testből, úgymond megmérgezi a vámpír testét. – na ez már tényleg sok volt. Egy fegyver, ami megmérgezi a vámpírokat.
- Milyen hatású ez a méreg?
- Nos, úgymond megmérgezi. – javított ki. – Amint távozik a tárgy a testrészből, a vámpír lángolni kezd. – szóval egyetlen szúrás végez egy vámpírral. – De egy kis karcolás esetén nem ennyire hatásos. Végül is attól függ, hogy milyen mély a seb. Ha beledöfnek egy vámpírba például egy kést, a halál elkerülhetetlen. De ha ugyanebben az esetben, csak egy kis karcolás éri, nem lesz halálos. Azt még nem tudjuk, pontosan milyen hatása van, de ez is ki fog derülni.
- Hűűűűűűűűű…. – nyújtottam meg kissé a kétbetűs szót. – És ki tud erről?
- Csak mi négyen, és azok akik kifejlesztették a számunkra. – vette át a szót Marcus. – Majd ha biztos eredményeink lesznek, akkor szólunk a többieknek.
- Helyes. – hagytam jóvá a tervet. – Így lesz a legjobb.