16.fejezet

16.fejezet – La Push

Egyenesen a repülőtér felé rohantam. Tudtam hova akarok eljutni, szükségem volt a régi otthonom közelségére. Végül is én nem vagyok Cullen, egészen nyugodtan bemehetek La Push-ba. Mire észbe kaptam, már a repülőn ültem, és pár óra múlva le is szálltam Seattle-ben. Szerencsémre esős, borús idő volt, ugyanis nem hoztam a köpenyem, és nem lenne jó, ha bárki meglátna. Mivel nappal volt, nem használhattam a gyorsaságomat, csak miután elértem az erdőt, onnantól viszont úgy rohantam, hogy még én is meglepődtem magamon. Az erdőben megéreztem Cullenék szagát, ebből tudtam, hogy még nem értem el La Push-t. Még futottam pár percig, mikor egy ponton megszakadt a vámpírszag, és helyét a vérfarkasoké vette át. Innentől óvatosabb voltam. Elég sok idő telt el azóta, hogy eljöttem. Lehet, hogy több vérfarkas is átváltozott, akik nem ismernek engem. Gondolataimból egy dühös csaholás riasztott fel, ami a hátam mögül jött. Egy rövid mozdulattal megfordultam, és egy idegen farkassal találtam szemben magam, aki épp készült rám ugrani.
- Várj! – tartottam megadóan magam elé a kezem, de a farkas még mindig vicsorgott.
- Jacobot keresem. Itt van valahol? Ide tudod hívni? – néztem rá. A farkas szemében döbbenetet láttam. – Bella vagyok. Jake biztos beszélt rólam. – a farkas szemében felismerést láttam, majd bűntudatot. Megfordult és bevetette magát az erdőbe. Fél perc múlva egy tizenéves fiú jött ki.
- Te Bella Swan vagy? – kérdezte.
- Igen, azaz most már Volturi. - javítottam ki.
- Jacob felesége?
- Igen. Én vagyok. Itt van valahol Jake? – néztem körül, hátha megpillantom.
- Nem, nincs itt. Otthon van. De te hogy lehetsz életben? – kérdezte.
- Mindent elmondok majd, de előbb beszélni szeretnék Jacobbal. – szabtam meg a feltételeket.
- Gyere! – fogta meg a karom, majd húzni kezdett. – Sajnálom, hogy majdnem rád támadtam. – hajtotta le a fejét.
- Semmi baj. Nem tudhattad, hogy én vagyok. És miután elmondtam leálltál. – próbáltam enyhíteni bűntudatán.
- Jacob meg fog ölni. – mondta.
- Nem fog, hidd el nekem. – biztosítottam.
- Bella?! – hallottam meg Jake hangját valahol előttem. Arra nézve megpillantottam férjemet.
- Jake! – kiáltottam, és rohanni kezdtem felé. Pár másodperc alatt odaértem, és a nyakába vetettem magam. Jacob átkarolta a derekam, és úgy szorított magához.
- Ez meg hogy lehetséges? – tolt el annyira magától, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Ez egy hosszú történet. – néztem bele éjfekete szemeibe.
- Gyere! – mondta és épp úgy kezdett húzni, mint a fiú az imént. A házunk felé lépdeltünk, majd mikor odaértünk, az öreg ajtó nyekeregve kinyílt, és Sam lépett ki rajta.
- Bella? – nézett hitetlenkedve.
- Sam. – köszöntem mosolyogva.
- Ez hogy lehet? – nézett meglepődve, de mégis boldogan. – Vámpír lettél? Mikor?
- Kilenc hónappal azután, hogy eltűntem. – válaszoltam.
- Kilenc? – kérdezte Jake. – Akkor a gyerekünk…..
- Kislány. – mosolyogtam rá. – Melanie-nak hívják.
- Hol van? – kérdezte Jake, majd körbepillantott, hátha lát valamit.
- Otthon.
- Hol is van az az otthon? – kérdezte Sam, és beljebb terelt.
- Olaszországban, Volterrában. – világosítottam fel.
- A Volturi….. – suttogta.
- Igen. Ők a családunk. – néztem Sam-re.
- Akkor te nem vagy vegetáriánus ugye? – kérdezte.
- Nem. – ráztam meg a fejem.
- Képes vagy embereket ölni?! – kiáltotta Jake.
- Jacob, ez az élet rendje…. – próbáltam megmagyarázni, de félbeszakított.
- Az élet rendje?! Embereket ölni?!
- Ha engednéd, hogy megmagyarázzam…..
- Nem akarom hallani. Csak szeretném látni a lányomat. – nézett mélyen a szemeimbe. Az ellenszenv amit a szemében láttam, mélységes fájdalommal töltött el. A pajzsom hullámzani kezdett.
- Értem. – mondtam halkan. – Te nem akarsz a közeledben tudni egy gyilkost. Megértem…. – mondtam és kisétáltam a házból.
- Ez nagyon kedves volt. – hallottam Sam hangját, miközben leültem a lépcsőre.
- Miért? Mit kellett volna tennem? – jött Jake felháborodott válasza.
- A feleséged, az isten áldjon meg!
- Egy gyilkos nem a feleségem! – mondta Jacob. Az arcom nedves lett. Felnéztem az égre, de nem esett az eső. Akkor mi folyik az arcomon.
- Azt hittem a vámpírok nem sírnak. – ült le mellém Sam, és megtörölte az arcomat.
- Én nem…. – kezdtem, de valóban úgy tűnt, hogy én gyártom a nedvességet. – Oh...
- Jake nem gondolja komolyan… - próbált nyugtatni nem sok sikerrel.
- Dehogy nem! – töröltem meg a szemeimet.
- Csak furcsa még ez neki. Képzeld magad az ő helyébe. Először eltűntél, mi pedig három idegen vámpír szagát éreztük. Azt hittük meghaltál. Aztán több, mint 20 év múlva beállítasz vámpírként.
- Igazad van. – fogadtam el. – De attól még nem kéne így viselkednie. Úgy beszél, mintha egy szörnyeteg lennék, akit meg kell ölni.
- Ne butáskodj. Akár vámpír vagy, akár ember, akár embert ölsz, akár nem, te akkor is Bella maradsz.
- Köszönöm Sam. – néztem rá hálásan.
- Bella? – hallotam egy ismerős hangot a jobb oldalamról.
- Seth? – lepődtem meg. Amikor elmentem Seth még egy kisfiú volt. Most egy picit idősebbnek tűnt, de nem annyinak, amennyinek lennie kellett volna. – Vérfarkas lettél?
- Igen! És ahogy látom, te vámpír. – mondta fellelkesülve, amit nem igazán tudtam hova rakni. Végül is miért örülne egy vérfarkas egy vámpírnak?
- Igen, miért örülsz ennyire?
- Mert örülök, hogy nem haltál meg. Elméletileg. – tette hozzá egy cinikus mosoly kíséretében, miközben megölelt.
- Köszi!
- Áhh…igazán semmiség. – legyintett, amivel elérte, hogy nevessek. Már nagyon régen nem nevettem.
- Mi van Melanie-val? – állt elém Jake.
- Hogy érted, hogy mi van vele? – néztem ré értetlenül.
- Jól van?
- Igen, azt hiszem. Régen beszéltem vele. – gondolkodtam el.
- A saját lányod és azt sem tudod mi van vele? – kérdezte idegesen.
- Már ne is haragudj, de amikor utoljára láttam, épp megutált, aztán nem volt időm foglalkozni vele, mert….
- Nem volt időd foglalkozni vele? Mégis mi volt olyan fontos? – kérdezte gúnyosan.
- Talán az, hogy egy hajszálon múlott az életem. – álltam fel, hogy szembenézzek ex-férjemmel.
- Igen? És ki akart megölni? – húzta fel a szemöldökét.
- Senki. Szerintem hallottál már a vámpírok ellen hatásos fegyverről. – vettem fel én is a gúnyos hangnemem. Jake szája leesett.
- Az igaz? Tényleg létezik?
- Igen, létezik, és nagyon hatásos. Ha nincs ott Carlisle már halott lennék. – mondtam és kikerültem, hogy hazainduljak.
- Bella, hová mész? – jött utánam Sam.
- Haza. Már biztos aggódnak értem. – feleltem morogva.
- Ne menj még! Csak pár napig maradj! – kért Sam.
- Eredetileg úgy terveztem, de elment tőle a kedvem. Azt hittem örülni fogtok nekem, de látom tévedtem.
- Bella, kérlek!
- Szerintem még visszajövök. Majd üzenek. Intézd úgy, hogy Jacob ne legyen itt. – suttogtam nei, olyan halkan, hogy csak ő hallja.
- Rendben. Várunk vissza. – mosolygott rám, én pedig nem bírtam nem visszamosolyogni.
- Szia, Sam! – köszöntem el.
- Szia, Bella!