11.fejezet – Új családtagok
Az autóút alatt bőven volt időm gondolkozni. Már a reptértől vezettem Kebi-ék felé. Azt hiszem beleszerettem Felix-be. Nem! Ez nem lehet! De mégis. Istenem! Jobb lesz ha elfogadom a nyilvánvalót. Gondolatban a ribanc mindenféle szinonimáját használtam magamra. Először Edward, aki vámpír, aztán Jacob, aki vérfarkas, majd Felix, aki szintén vámpír. Ez már tényleg szánalmas. Nagyjából ennyire jutottam a három órás út alatt. Több időm nem volt, a személyem átkozására, mert megérkeztem Amun-ék házához. Eddig még észre sem vettem, mennyire gyönyörű és ízléses. Az egész külső rész a fehér egy sötétebb árnyalatát viselte, a ház minden oldalán veranda volt gyönyörű egzotikus virágokkal és drapp színű kerti bútorokkal. Több időm nem volt a ház csodálására, mert Benjamin rohant ki hozzám.
- Bella! Bella! Bella! – kiáltotta és a nyakamba ugrott.
- Én is örülök neked. – vigyorogtam. – Mellesleg neked is szia.
- Igen..igen… szia. – dadogott az izgatottságtól. – Gyere, be kell mutatnom valakit. – kezdett befelé rángatni. Amint beléptünk az ajtón a szám is tátva maradt.
- Kate! – mondtam halkan.
- Bella! – mondta ugyanolyan meglepetten.
- Ismeritek egymást? – kérdezte Kebi.
- Megbocsátotok nekünk egy percre? – beszédem volt Kate-tel. Először is be kell nekem számolnia arról, hogy miért adott a Volturi kezébe.
- Persze. – mondta Kebi, én pedig elindultam kifelé. Kate lassan követett. Mikor meghallottam az ajtó csukódását felé fordultam.
- Miért? – kérdeztem cseppet sem mérgesen.
- Meg tudom magyarázni. – kezdett egyből védekezni. – Én nem akartam neked rosszat. Azért tettem, hogy megvédjelek.
- Kitől? – kérdeztem. Úgy volt, ahogy gondoltam. Valaki elől akart megvédeni. Egyedül nem lett volna képes rá, ezért szólt a Volturinak, hogy tehetséges vagyok.
- Tanya-tól. – ez sem volt újdonság. – Ő…féltékeny volt rád.
- Tanya? Rám? – kérdeztem hitetlenkedve.
- Igen. Edward miatt. – hangos nevetésben törtem ki. Még hogy Edward miatt? Mi oka lett volna rá? Férjem volt és terhes voltam. – Most min nevetsz?
- Kate, egy vérfarkas volt a férjem és terhes voltam.
- Terhes voltál? – tényleg. Ők nem is tudtak róla.
- Igen, de ne tereld el a témát.
- Rendben, nos Tanya azért volt féltékeny, mert Edward téged szeretett, nem azért mert te szeretted őt.
- Ez egy csúnya félreértés. Edward soha nem szeretett engem. Nem voltam neki elég jó.
- Ez hülyeség. Ezt csak neked adta be.
- Miért tette volna? – most már tényleg kezdtem mérges lenni. Ha szeretett, megkímélhetett volna attól a sok szenvedéstől. Ha ez igaz, esküszöm, hogy én magam ölöm meg.
- Mert meg akart védeni.
- Mégis mitől? – kérdeztem cinikusan.
- Magától. A világától.
- Hát nem sikerült neki.
- Hát nem. – sóhajtott. – Szerintem örülni fog, ha meghallja, hogy élsz.
- Ő erről nem tudhat!
- Miért nem?
- Mert nem akarom őt látni. Soha többet. – mondtam kikelve magamból.
- De….
- Nincs de! – kiáltottam.
- Rendben. – mondta. – De nem lesz könnyű eltitkolni előle.
- Egyszerűen ne menj a közelébe. – adtam tippet.
- Nem fog menni. – mondta.
- Miért? – kérdeztem, de már úgyis tudtam. Kate a lázadókhoz tartozik. Az, hogy a közelében van, azt jelenti, hogy még mindig tervezgetnek valamit.
- Náluk lakunk. – mondta, bár egyértelmű volt, hogy hazudik.
- Értem. – mondtam, elhitetve vele, hogy bevettem. – Kérhetek egy szívességet? – kérdeztem kissé bizonytalanul. Nem azért, mert attól féltem, hogy Kate nem teszi meg, hanem azért, mert én sem voltam biztos benne, hogy tudni akarom.
- Persze. – tipikus.
- Mesélj nekem arról, hogy mi történt Cullenékkel az elmúlt 23 évben! – kérésem eléggé meglepte, bár ezen nem is csodálkozom.
- Öhm….rendben. De szerintem menjünk be. – ajánlotta.
- Igen, nem ártana. – még a végén megbántjuk Kebi-éket. – De ne azonnal. Előbb még egy kis időt el kéne töltenem Benjaminékkal.
- Rendben. Nekem jó. – persze az engedelmes alatvaló. Mosolyognom kellett azon, Kate milyen könnyedén belemegy mindenbe. Mosolyogva indultam a ház felé, majd beléptem.
- Elintéztétek, amit akartatok? – kérdezte kedvesen Kebi.
- Igen. – feleltem mosolyogva, és leültem a kanapéra Benjamin mellé.
- Nos, Bella, mesélj nekünk. Milyen az élet a Voturinál? – kérte Benji.
- Hát…Mit mesélhetnék? – tudtam mire megy ki a játék. Benjamin gondolkozik rajta, hogy csatlakozzon ozzánk.
- Bármit. Ha csatlakoznék, milyen feladataim lennének? – kíváncsiskodott.
- Hát, természetesen ott lennél minden bevetésen. De először kiképzést kapnál. Hogy ki lenne a tanárod, azt Aro dönti el. – maradtam a feltételes módnál, nehogy elijesszem. Bár az arca ragyogásából ítélve, ha akartam sem tudtam volna. – Miután teljesen fel lennél készítve egy közelharcra, valamelyik testőr segítene jobban kitanulni a tehetséged, és hasznosabbá és veszélyesebbé tenni. Aztán az ami minden más testőrnek. Persze a tehetségesebb vámpírok magasabb rangot kapnak, mint például Jane vagy Alec. Az én véleményem szerint tehetségesebb vagy, mint Jane, de ezt nem kell tovább adnod. – mosolyogtam rá. Benjaminnak még a szája is tátva maradt. Persze megértem, a hallottak alapján, bárki örömmel csatlakozott volna. Híres voltam arról, hogy bárkit képes vagyok magunk mellé állítani. Az én érdemem Isis, aki szintén egyiptomi, és nagyon tehetséges. Isis képes megmondani, hogy valaki éppen hazudik, vagy igazat mond. Ha Aro nem tud valaki közelébe jutni, hogy megnézze a gondolatait, Isis megmondja a hallottak alapján, hogy mi a helyzet. Nekem köszönhető még Eddy, aki amerikai, és szintén nagyon tehetséges. Eddy bárki tehetségét képes megszüntetni, de ami még ennél is fontosabb, használni is tudja. Persze az enyémet kivéve, mert a pajzsom nem hagyja. Mindketten nehéz esetek voltak, de meg tudtam győzni őket. A kis Benjamint már lassan két éve puhítom, és most tessék, a családunkhoz akar tartozni.
- Lenne, hely még egy testőrnek? – rángatott ki Benji a töprengésemből.
- Egy tehetséges vámpírnak mindig van hely. – mondtam mosolyogva.
- Akkor szeretnék csatlakozni hozzátok. – mondta most már vigyorogva. – De azért néha meglátogathatom Amunt és Kebit?
- Ez csak természetes. Én is itt vagyok.
- Akkor rendben. – bólintott.
- És mi a helyzet veled, Bella? – kérdezte Amun. – Mesélj valamit!
- Mit mesélhetnék?
- Mit csináltál addig, amíg nem láttunk? – tette fel az első kérdést Kebi.
- Nos, a lányomat hoztam haza, és más nem nagyon történt velem.
- Tényleg, jól van? – kérdezte Benjamin. Nyílván nem hallotta, amikor Kebi-vel beszéltem.
- Igen, minden rendben.
- Biztos nehéz lehetett… - mondta Kebi sajnálkozó arccal. – Biztosan nagyon megijedtél.
- Hát eléggé. – ismertem be. – Mikor Aro felhívott, hogy mi történt, gondolkozás nélkül rohantam Seattle-be. – Kate megdermedt. Valószínűleg most esett le neki, hogy az ÉN lányomat rabolták el, és én öltem meg a testvérét. – Nem volt biztos a sikerem, de….
- De úgy érezted a lányodért bármit megtennél. – fejezte be helyettem Kebi.
- Igen. – mosolyogtam rá.
- Örülök, hogy mindenki épségben túlvan rajta. – Amun hangja tele volt örömmel és aggodalommal.
- Hidd el, én is. – nem tudtam volna elviselni, ha Mel-nek bármi baja esett volna. Az érzés, mikor egy anyát megfosztanak a lányától borzalmas. Most jöttem csak rá, hogy mennyire ráijeszthettem Apára. Ő majdnem elvesztette a lányát és az unokáját. Legalább annyit tehettem volna érte, hogy elmondom neki, mit fogok csinálni. Már komolyan kezdett bűntudatom lenni.
- Mi a baj kedvesem? – kérdezte Kebi anyai aggodalommal.
- Csak most gondoltam bele, mennyire ráijeszthettem Arora. – hajtottam le a fejem.
- Csak azt tetted, amit a szíved mondott. – nyugtatgatott. – Én is ezt tettem volna. – fogta meg a kezem.
- Köszönöm. – jól estek a szavai. Mintha a saját anyámat hallottam volna.
- Igazán nincs mit. – kedves mosolyát csak halványan tudtam viszonozni.
- Ne haragudjatok. Szeretnék egy kicsit beszélni Kate-tel. – mondtam és felálltam. Kate lassan követett az emelet felé. Mikor elértem a „szobámat” kinyitottam előtte az ajtót, és hagytam, hogy előttem menjen be. Leült az ágyra, én pedig mellé ültem.
- Mesélj! – utasítottam.
- Rendben. Hát, miután eljöttek Forks-ból, Edward nagyon maga alatt volt. Alice szinte minden nap látta, ahogy Edward elmegy a Volturi-hoz , és megkéri őket, hogy öljék meg. – a szemöldököm az egekig szaladt. Komolyan azt hiszi, hogy beveszem ezt. Azért ennyire nem vagyok naiv. – Aztán Alice látta, hogy meg fogsz halni. Tanya csak a halálod kívánta, azt nem tervezte el, hogyan vet véget az életednek, ezért Alice nem láthatta őt. Edward teljesen kiborult. Erőszakkal kellett visszatartani, nehogy butaságot csináljon. Mivel közbeléptem ez nem történt meg, de Alice is épp eléggé ki volt ahhoz, hogy ne lásson semmit. Azóta, még a nevedet sem mondják ki, sőt, nem is gondolnak rád, ha Edward a közelben van. Alice kutatott az emberi élete után, addig a többiek iskolába jártak, kivéve Edward-ot. Ő mindenfelé járt a világon, és szenvedett. – komolyan azt hiszi, hogy meghat ezzel? Szenvedjen is! Én is szenvedtem, nem is keveset.
- Azt hiszem ennyi elég is volt. – már megint az okosabbik felemnek volt igaza. A kíváncsi mindig rosszat súg. Tényleg nem kellett volna erről kérdeznem Kate-t. Na de most már mindegy.
- Rendben. – mondta ismét azonnal belegyezve. – Nincs kedved kipróbálni az állati vért? - úgy néztem rá, mint egy elmebajosra. Még hogy én és az állati vér?
- Haha, jó vicc.
- Nem vicceltem. Lehet, hogy tetszene neked.
- Lehet, de akkor sem szoknék át. Kate, én a Volturi tagja és Aro lánya vagyok. Nem engedhetem meg magamnak, hogy ellentmondjak az ősi hagyományoknak. Egyébként is, a vegetáriánus életmód hülyeség. Az emberek nekünk olyanok, mint nekik az állatok. Létezik egy bizonyos tápláléklánc, amit be kell tartani.
- Értem. – mondta, és úgy tűnt töpreng valamin. Lehet, hogy sikerül őt is átállítanom hozzánk.
- Megyek vadászni. Elkísérsz? – tettem meg az első lépést.
- Igen. De nem és nem fogok vadászni.
- Nem is mondtam, hogy kell. Csak azt, hogy kísérj el. – tettem az ártatlant, ami minidg bejön.
- Oké.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése