4.fejezet – Volterra
Három ,a meglepetéstől hatalmasra nyílt, vörös szempár nézett rám. Egy kissé idegesítő volt. Nem valami jó érzés, mikor három vámpír bámul rád.
- Te tudod ,hogy kik vagyunk? – kérdezte Felix. Aprót bólintottam.
- Kitől? – kérdezte idegesen a lány. Csak meredtem magam elé. Nem szándékoztam elmondani, hogy egy vámpírral jártam. Azzal csak bajba keverném őket. A vámpíroknak volt néhány törvénye. A Volturi felügyelte a többi vámpírt, hogy betartják-e a szabályokat. Az első és legfontosabb törvény az volt, hogy az emberek nem tudhatnak a létezésükről. Cullenék megszegték ezt a szabályt azzal, hogy beavattak.
- Nem fogod elmondani igaz? – kérdezte a fiú. Megráztam a fejem. Nem tudtam más büntetést elképzelni a vámpírok világában, mint a halált. Cullenék élete pedig fontosabb, mint az enyém. Nem kockáztathattam.
- Teljesen mindegy, Aro úgyis kiszedi belőle. – vonta meg a vállát Jane. Ezzel meg mire célzott?! Mit fog velem csinálni?! Lehet ,hogy megkínoz azért, hogy kiszedje belőlem amit tudok!
- Nyugodj meg! – szólított fel Felix. – Nem fog bántani. És mi sem. – Bólintottam kissé nyugodtabban. Tényleg nem kéne felizgatnom magam. Azt olvastam, hogy a magzat egészségére káros hatással van, ha az anya felizgatja magát. A kezem a hasamra csúszott. Felix észrevette és egy apró mosolyt küldött felém. Legnagyobb meglepetésemre visszamosolyogtam. Hosszú csend következett, amit a fiú tört meg.
- Ó ne haragudj! Még be sem mutatkoztam. Alec vagyok. – nyújtotta a kezét én pedig megfogtam. – Morcoska pedig Jane. – mondta vigyorogva, és közben a lányra nézett, aki nem válaszolt csak nézett ki az ablakon. Tényleg elég morcosnak tűnt. Úgy hittem, Jane mindig ilyen. Majd ha nem lesz a közelben megkérdezem Felix-t. Hogy mit csinálok? Én nem vagyok normális! Azon kéne gondolkodnom, hogyan vegyem rá őket, hogy engedjenek el nem azon, hogy Jane mindig ilyen hangulatban van-e. Én tényleg nem vagyok normális. Döntöttem el. Valahogy éreztem, hogy nem lesz semmi bajom. Bár Jane elég szúrósan szokott rám nézni, mégis tudtam, hogy nem fog bántani. Vagy nem szabad neki. Igen, ez lehet az. De vajon miért?
- Mellesleg mire kellek én nektek? Azt mondtátok nem bántotok. Mi másra kellhet nektek egy ember? – kérdeztem és Felix-et néztem ,aki elmosolyodott, aztán belekezdett a mesébe.
- Tudod, Bella, a Volturi tulajdonképpen gyűjti a tehetséges vámpírokat, azért, hogy erősek legyünk. Képzeld el, hogy van egy király akinek vannak testőrei. – magyarázta úgy, hogy megértsem. Igazán aranyos, hogy kitalálta ezt a királyos sztorit. – A mi királyaink Aro, Marcus és Caius. És mi vagyunk a testőreik.
- És minek kellenek nekik testőrök? Mármint minek kell egy vámpírnak testőr? – kérdeztem kíváncsian.
- Azért, mert Aro-nak sincs több ereje ,mint egy másik vámpírnak csak nagyobb a hatalma. Az átlag ember is van olyan erős ,mint egy király. – magyarázta én pedig hülyén éreztem magam.
- Visszatérve a királyokhoz, szóval az emberek is le akarták taszítani a királyokat a trónjukról, és mindig voltak lázadások. Ezek a dolgok velünk is megtörténnek. Előfordul, hogy egy vámpír vagy egy vámpírcsapat úgy dönt, hogy elég volt belőlünk. Ilyenkor a leghatásosabb módszer, ha átváltoztatnak egy csomó embert és képeznek belőlük egy hadsereget. Mivel mi kevesen vagyunk ,könnyű dolguk lenne. De a Volturiba csak tehetséges vámpírok léphetnek be. Itt jössz te a képbe.
- De én nem vagyok se tehetséges, se vámpír. – értetlenkedtem.
- Bella, te nagyon tehetséges vagy és vámpír leszel. – világosított fel. A szívem kétszer olyan gyorsan kezdett verni. Végre teljesül az álmom. Vámpír leszek. Most már nem érdekelt ,hogy nem leszek Edward-dal. Legyen boldog a kis Tanyacskájával. Vámpír leszek és a vámpírok királyait fogom szolgálni. Ennél többet nem is kívánhatnék.
- Ne félj nem lesz bajod. – mondta Felix. Nem értettem mire gondol. Ja igen. A szívem kétszer olyan gyorsan vert, mint kellett volna.
- Ja nem. Én nem félek. – mondtam. Felix hitetlenkedve nézett rám. – Csak izgatott vagyok.
- Izgatott? – kérdezte Alec. Bólintottam. – A legtöbb ember ilyenkor elkezdene sikítani és megpróbálna kijutni az autóból. Te ehelyett örülsz annak, hogy vámpír leszel. – összegezte a történteket. Mosolyogva bólintottam.
- Ha tudom, hogy ez a szándékotok önként ugrottam volna a kocsiba. – Jane mellettem felhorkantott de nem foglalkozta vele.
- Furcsa egy lány vagy te. – mondta Alec mosolyogva.
- Tudom. – mondtam és kinéztem az ablakon. A távolban megláttam a repülőteret.
- Repülővel megyünk? – kérdeztem.
- Ez a lehető leggyorsabb. – mondta Felix. – Mehetnénk hajóval is de az nagyon lassú. – fintorgott. Persze Felix is imádja a sebességet, mint a legtöbb vámpír. Felix megállt mi pedig kiszálltunk. Felix elment lerakni a kocsit a teherszállító repülőre mi pedig elindultunk az utasszállító felé.
- Hogy vagy? – kérdezte Felix mikor visszajött.
- Jobban nem is lehetnék. – feleltem mosolyogva. Egy hatalmas vigyort kaptam válaszként. Úgy gondoltam Felix-szel nagyon jóban leszünk. Ellentétben Jane-nel. Lassan felemelkedett a gép és folytattuk utunkat Volterrába. A repülőút alatt nem sokat beszéltünk. Én leginkább néztem ki az ablakon. Felix mellettem ült, Jane és Alec pedig mögöttünk. Nem is tudom mennyi idő telt el mikor Felix megfogta a kezem.
- Mindjárt ott vagyunk. – világosított fel és a szemembe nézett. Bólintottam és ismét kinéztem az ablakon. Elengedte a kezem és hátrafordult Jane-hez és Alec-hez. Nagyon gyorsan beszélt hozzájuk, így nem érthettem. Igazából nem is érdekelt. A gép elkezdett ereszkedni mikor egy hirtelen felismerés hasított az elmémbe.
- Felix. – ziháltam. Azonnal odafordult hozzám.
- Mi a baj? Jól vagy? – kérdezte.
- Hogy leszek vámpír ha terhes vagyok? – kérdeztem olyan halkan, hogy csak ő és esetleg Alec-ék hallják.
- Épp erről beszélgettünk az előbb. – mondta nyugodtabb hangon.
- És mire jutottatok?
- Hát vagy megvárjuk míg megszülöd vagy keresünk valakit aki kiszedi belőled. – mondta Jane jót mulatva az arckifejezésemen. Igazából az első ötlet tetszett. A második miatt viszont majdnem visító-göcsöt kaptam.
- Jane! – szólt rá Felix és Alec egyszerre.
- Természetesen az első megoldásnál maradunk. – nyugtatott meg Felix.
- Elképzelhető, hogy a gyereked is tehetséges lesz. – világosított fel Alec. Nem érdekelt, hogy nem azért nem akarják megölni a gyerekem ,mert tudják, hogy fájdalmat okoznának vele. Nekem az is jó ha érdekből hagyják életben csak hagyják békén.
- Hálaistennek. – mondtam megnyugodva. Felix a vállamra tette a kezét és ami azt illeti jól esett.
- Hamarosan leszállunk. Kapcsolják be a biztonsági öveket! – recsegett a hangszóró. Azonnal követtem az utasítását. Felix-nek nem igazán tetszett, hogy be kell kapcsolnia ,de kénytelen volt, mivel ellenőrizték.
- Hülye emberi szabályok. – mérgelődött én pedig kuncogtam. Pár perc múlva leszállt a gép.
- Elmegyek a kocsiért. – jelentette be Felix és már ott sem volt. Jane és Alec a két oldalamra jöttek, mintha valami veszély fenyegetne. Kíváncsi voltam de nem kérdeztem rá. Lehet, hogy csak megszokásból csinálják. Felix 2 perc múlva megérkezett a kocsival. Alec kinyitotta nekem az ajtót én pedig becsusszantam. Csakúgy, mint indulásnál Jane és Alec a két oldalamra ültek, Felix pedig vezetett. Az út csendes volt. Felix elég gyorsan hajtott, úgyhogy hamar odaértünk. Az autó egy hatalmas kastély előtt állt meg. Egy másodperc múlva Jane ,Alec és Felix már kint is voltak. Én lassan kiszálltam a kocsiból.
- Hűűűűű. – mondtam az egy szőtagos „hű”-t öt szótagosra nyújtva.
- Remélem tetszik, mert ez az új otthonod. – mondta Felix vigyorogva.
- Komolyan? Ez? – kérdeztem hitetlenkedve.
- Az egész Volturi itt lakik. – mondta Alec miközben elindultunk befelé. Felix kinyitott előttem egy hatalmas faajtót. Amint beléptem egy folyosón találtam magam. Egy nagyon hosszú folyosón.
- Van ennek vége? – kérdeztem mire Felix hangosan kezdett nevetni, Alec kuncogott Jane pedig…hát Jane azt csinálta mint mindig.
- Persze, hogy van. – felelte Alec mivel Felix még mindig nevetett. Elindultunk a folyosón és kb. 10 perc múlva elértük a végét. Egy kisebb faajtó vezetett át egy recepciószerű helyiségbe. Egy hatalmas asztal volt az egyik oldalon növényekkel a szélén, a másik oldalon két bőrkanapé állt és az asztal mögött egy EMBER ült.
- Üdv újra itthon. – szólalt meg az ember.
- Gianna. – köszöntötte Felix és Alec egyszerre. Jane még mindig csendben volt.
- Ő ember? – kérdeztem. Felix bólintott.
- Egyszer majd ő is vámpír lesz. – mondta.
- Vagy ebéd. – javította ki Jane.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése