3.fejezet – Mi történik velem?
Már két hónap eltelt amióta Tanya-ék itt voltak. Azóta azon a kérdésen rágódom ,hogy miért nem Alice maga jött. Alice-re jellemző, hogy feleslegesen aggodalmaskodik, de az is ,hogy szereti maga intézni a dolgokat. Biztos voltam benne, hogy sosem küldte volna ide a Denali-klánt. Ha csak meg akarta volna tudni, hogy jól vagyok-e akkor messziről figyelt volna de semmiképp sem a Denali-klán. Olyan biztos voltam benne, minthogy ember vagyok! Délelőtt megint megszólalt a csengő. Már nagyon elegem volt! A két hónap alatt többen jöttek hozzánk ,mint egész eddigi ittlétünk alatt.
- Megyek. – kiáltottam és már mentem is. Amint kinyitottam az ajtót ugrottam egyet. Három vörös szempárral találtam szembe magam. Vajon Victoria küldte őket, hogy Jacob ne ismerje fel a szagáról? Vagy…Millió kérdés cikázott a fejemben és mikor sikítani akartam az egyikük gyorsan befogta a számat. Csak most néztem meg jobban. A vörös íriszében valamiféle gyengédség volt. Fekete rövid haja volt és az alkata Emmett-ére emlékeztetett. A másik kettő tulajdonképpen gyerek volt. Az egyik egy szőke hajú lány ,a másik egy barna hajú fiú. Annyira hasonlítottak egymásra, hogy akár testvérek is lehettek volna. De nem úgy hasonlítottak ,mint Cullenék. Még azt is megkockáztattam volna ,hogy ikrek.
- Semmi baj. – nyugtatott a fekete hajú férfi. Valamiért hittem neki. – Nem fogunk bántani. – nagyon szerettem volna hinni neki. Javítottam ki magam gondolatban. Az arcomról leolvasta ,hogy hiszek neki.
- Ne tökölj, Felix! – szólította fel a lány. – Inkább hozd! – hogy vigyen? Hová megyünk? Hová visznek? Felix leolvasta az arcomról a rémületet.
- Nyugodj meg! – mondta ő is nyugodt hangon. – Nem lesz semmi bajod. – aprót bólintottam jelezve, hogy értem. Úgy hittem ha engedelmeskedek tényleg nem fognak megenni vacsorára.
- Most elengedem a szád. – mondta ismét. – De ne sikíts! – bólintottam. Felix lassan levette a kezét a számról én pedig nemhogy nem üvöltöttem, de még egy hangot sem adtam ki. Felix elmosolyodott és lenézett a hasamra és elszörnyedve nézte.
- Ez hogy lehet? – kérdezte falfehér arccal.
- Mi? – kérdeztem remegő hangon.
- Te terhes vagy? – kérdezte a fiú akinek a nevét még nem tudtam. Bólintottam egyet és az ő arca is még jobban elfehéredett.
- Kitől? - kérdezte Felix egy perc után.
- Szerintem ezt a kocsiban beszéljük meg. – mondta a lány megelőzve a válaszomat. Felix felkapott de a meglepetéstől meg sem bírtam szólalni. Egy fekete Ferrari felé cipelt. Berakott a hátsó ülésre. Hirtelen a két oldalamon a „testvérpár” jelent meg ,Felix pedig a vezetőüléshez ment. Gyorsan beindította a kocsit és már itt sem voltunk.
- Hé, hová megyünk? – kérdeztem félve. – Nekem itt van a családom! Nem hagyhatom itt őket!
- De igen. – felelte a lány. – Azt fogják hinni meghaltál. – az információ hallatára teljesen elsápadtam.
- Na szóval… - kezdte ismét. – kitől is vagy terhes? – egy percig meredtem magam elé. Most már úgyis mindegy. Semmit nem tehetek három vámpír ellen.
- A férjemtől. – feleltem megadva magam.
- És ki a férjed? Úgy értem ember? – folytatta a vallatást. Úgy döntöttem nem mondom el nekik mi igazából Jake.
- Persze. Mi más lenne? – kérdeztem. Talán azt hitték egy vámpírtól vagyok terhes. Két sóhajt hallottam. Az egyik Felix felől jött, a másik a fiú felől.
- Mi az?- kérdeztem.
- Majd mindent megtudsz ha odaértünk. – felelte a lány.
- Hova oda? – kérdeztem kíváncsian.
- Volterrába. – előzte meg Felix a lányt. Az arcom teljesen elsápadt.
- Úristen! Ti a Volturi vagytok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése