Red Night 1.fejezet

1.fejezet - Áldás

Bella Black vagyok.21 éves és házas. A férjem Jacob Black. Akkor kezdtünk el járni mikor Edward elhagyott. A Cullenékkel kapcsolatos emlékeim szinte teljesen elhalványultak. Ennek örültem, mivel a lyuk a mellkasomban szinte teljesen eltünt.

Jacobbal otthon ültünk. La Pushban laktunk nem messze Emily és Sam házától.

- Samék még vadásznak? – kérdeztem. Victoria még mindig itt volt, és vadászott rám. El sem tudom mondani mennyire félek mikor Jake nincs mellettem.

- Igen. Ne aggódj! El fogjuk kapni.

- Ezt egy évvel ezelőtt is mondtad már. – Victoria azóta vadászik rám hogy Cullenék elmentek. Körülbelül három éve.

- Tudom, de ezúttal forró nyomon vagyunk. – próbált nyugtatni .

- Oké. – Ennyiben hagytam. Nem szeretek erről beszélni Jacobbal. Általában elrontja a hangulatot ,de ezúttal nem. Jake már reggel is fura volt. Csak azt kéne kideríteni ,hogy miért.

- Mi a baj?

- Velem? Semmi. – meglepett arckifejezése csak erősítette a gyanúmat ,de nem zargattam. Jake este elment Sam-mel és a többi farkassal vadászni. Mikor lefekvéshez készültem egy furcsa érzés fogott el. Olyan szorongás féle ,de nem tudtam ,hogy miért. Talán csak túlságosan féltem Jacobot. Ezáltal egy kissé megnyugodtam és el tudtam aludni. Reggel dolgozni mentem. Még mindig Newton-ék sportboltjában dolgoztam. Mikor beértem Mike hatalmas öleléssel fogadott.

- Jó reggelt! – mondta egy kicsit túl nagy lelkesedéssel.

- Mitől olyan jó ez a reggel? – kérdeztem hatalmas vigyorral. Az örömét látva minden bajomról egy pillanat alatt elfeledkeztem.

- Bella, ma lesz a túra. – emlékeztetett. Hát persze! Mike már nagyon régóta várta ezt a kis kirándulást. Ez tulajdonképpen egy „boltreklámozó túra” lesz. Ezen a kiránduláson bemutatjuk az embereknek ,hogy a Newton bolt árui teljes mértékben alkalmasak egy túrára.

- Ja, tényleg. El is felejtettem.

- Hát jobb lesz ha felkészülsz, mert nehéz terepen megyünk. – viccelődött Mike. Gyakran piszkált a bénaságom miatt, de mindig csak viccelődik velem. Sosem mondana olyat amivel megbánthat. Délelőtt a boltban árultunk és délután kezdetét vette a túra. A bolt előtt volt a gyülekező. Fél egyre már vagy két tucat ember volt jelen.

- Úgy tűnik a szórólapok megtették a hatásukat. – súgta oda nekem Mike. Ugyanis az egész várost teleaggattuk a túrát reklámozó papírokkal.

- Úgy tűnik. – válaszoltam nem sok lelkesedéssel. Kezdett összeszorulni a gyomrom. Mi lesz , ha orra esek?! Akkor aztán nem lesz túl nagy sikere a sportszereknek.

Egy órakor kezdetét vette a túra. A bolt elől indultunk. A város egy közelebbi széléhez gyalogoltunk ,ahol volt egy kis ösvény ,amin elindultunk. Egy órája gyalogoltunk miközben Mike a Newton bolt termékeiről fecsegett valamit. Halk neszre lettem figyelmes a bal oldalamnál. Odanéztem de nem láttam semmit. Elképzelhető ,hogy csak a képzeletem játszik velem. Volt már rá példa. Miközben haladtunk a nesz egyre erősödött.

- Te nem hallasz semmit? – súgtam oda Mike-nak mikor egy kis beszédszünetet tartott. De amit kinyitottam a szám a nesz abbamaradt.

- Semmit. Csak az erdő halk suttogását. – próbált viccelni Mike és meg is nyugodtam egészen 10 másodpercig ,mikor újra meghallottam a neszt. Ezúttal közvetlenül fölöttem. Gyorsan odanéztem de nem láttam semmit. Vagy mégis? Talán csak a szemem káprázott de egy vörös foltot láttam. Elképzelhető…Lehetséges…Talán……Victoria itt van! És rám vadászik. Vagy csak figyel. Ha most akarna megölni akkor már régen megtette volna. Lehet ,hogy megvárja amíg egyedül leszek ,mert el akarja kerülni a felesleges vérontást? Nem. Victoria bármikor megölné ezt a harminc embert mindenféle lelkiismeret furdalás nélkül. Akkor meg mit akar?! Talán csak a frászt akarja rám hozni. Reménykedtem benne. Talán a félelemtől ,nem tudom, de szörnyen hányingerem lett.

- Bella, jól vagy? – kérdezte Mike.

- Egy kicsit hányingerem van.

- Kicsit? Teljesen zöld vagy.

- Talán vissza kéne fordulnunk. – mondta egy túrázó.

- Igen. Igen. – helyeselt a többi.

- Nem akarom elrontani a kirándulásotokat. – mondtam.

- Semmi gond kicsim. – válaszolta egy idősebb hölgy. – Már eleget láttunk és éreztünk. Én meg vagyok elégedve a Newton bolt termékeivel. Ennyi bemutató elég is volt.

- Akkor induljunk vissza. – mondta Mike ,és megfordult. Mintha egy nagyon halk ,dühös morgást hallottam volna. Még egyszer körbenéztem,de mivel nem láttam semmit elindultam Mike után. Három óra alatt visszaértünk a bolt elé, de még mindig nagyon rosszul voltam. Elköszöntem Mike-tól és az emberektől ,és hazaindultam. Kocsival hamar hazaértem. Nem telt bele 15 perc. Mikor hazaértem Jake fogadott.

- Szia drágám. – mondta , de mikor meglátta az arcomat rögtön odasietett. – Jól vagy?

- Nem iga…. – mondtam ,de nem bírtam befejezni ,mert már rohantam is a mosdóba. A WC fölé hajolva ürítettem ki a gyomromat. Jacob tartotta a hajamat. Mikor végeztem felsegített és becipelt a nappaliba. Lefektetett és leült mellém.

- Ettél ma valamit?

- Reggel meg délután a boltban.

- Mit?

- Reggel pirítóst, délután szendvicset.

- Akkor nem tudom mi bajod lehet. – töprengett hangosan. – Jobb lesz ha elviszlek egy orvoshoz. – Mivel Forksban csak a kórházban volt orvos egyenesen oda mentünk. Odabent megvizsgáltak és vért vettek. Jacobbal az előtérben vártunk az eredményre. Nem telt bele fél óra és jött Dr.Watson.

Gratulálok Mr. és Mrs. Black! – mondta ünnepélyes hangon. – Kisbabájuk lesz.

- – Szóhoz sem jutottunk ,csak álltunk tátott szájjal.

- Kisbaba? – kérdezte Jacob.

- Igen. Mrs. Black állapotos. Az elkövetkezendő időben majd gyakran kell járnia ide megfigyelésekre és ultrahangra.

- Köszönjük doktorúr. – mondta Jacob ,és az arcán egy kis mosoly jelent meg.

- Igazán nincs mit. – mondta és azzal elment. Jake felém fordult.

- Ez nagyszerű! – mondta de én még mindig nem voltam teljesen magamnál. – Bella ugye te is örülsz?

- Persze! – mondtam megnyugtatóan. – Csak még mindig nem fogtam fel. – Jacob várt pár percet míg eljut a tudatomig ,hogy TERHES VAGYOK.

- Egy kisbaba. – mondtam és az arcomra hatalmas mosoly terült. Jacob nyakába vetettem magam ,ő pedig felemelt és úgy szorított magához.

- Szeretlek. – mondta.

- Én is szeretlek. – Miután egy kicsit megnyugodtunk hazamentünk és az volt az első dolgunk ,hogy felhívjuk Charlie-t és Billy-t. Mindketten azonnal átjöttek.

- Bells, egy kisbaba? – kérdezte Charlie hitetlenkedve. – Nem vagytok még ehhez fiatalok?

- Egyáltalán nem. – felelt vigyorogva Jacob helyettem. Még több órán át beszélgettünk a gyerekvállalásról és ,hogy mi a teendő ha a kisbaba éhes ,meg ilyenek. Mikor végeztünk Charlie és Billy hazamentek, mi pedig kettesben maradtunk.

- Amúgy milyen volt a túra? – kérdezte Jacob amivel felhívta a figyelmem egy másik nagyon fontos dologra.

- Azt hiszem láttam Victoriát.

- Mi!? – kérdezte felpattanva a kanapéról.

- Ez nem biztos. – próbáltam nyugtatni de a kezem remegett nem is beszélve a hangomról.

- Hogy érted azt ,hogy nem biztos?

- Hát az egész út alatt hallottam a neszezését ,meg egyszer láttam valami vöröset a fejem fölött egy fa tetején. Meg egyszer mintha morgott volna…

- Felhívom Samet ,hogy fésüljék át a területet. – Már nyúlt a telefonért. – Hol is voltatok pontosan? – Elmagyaráztam neki merre jártunk és már tárcsázott is.

- Sam. Itt Jacob. Van egy kis baj. – Aztán sorra elmagyarázta neki amit mondtam. Aztán Jacob felhúzta a szemöldökét.

- Erről honnan tudsz? – kérdezte meglepetten ,aztán elmosolyodott.

- Hát persze. Köszönöm. – letette a kagylót.

- Mi az amin úgy meglepődtél?

- Sam tudott a gyerekről. – mondta mosolyogva.

- Honnan? – kérdeztem meglepődve.

- Terjednek a hírek. Amúgy meg Billytől.

- Értem. – feleltem mosolyogva.

- Ne aggódj! Meg fogják találni és kicsinálják. – próbált ismét nyugtatni. Az arcomról lehervadt a mosoly és a kezem ismét remegni kezdett.

- Édesem, nyugodj meg.

- Oké. – mondtam kb. 2 perc után már egy kicsit nyugodtabban. Jake fellélegzett.

- Szerintem most pihenj egy kicsit. – tanácsolta, én pedig aprót bólintottam, majd felálltam és a szobánk felé vettem az irányt. Jake megérezhette, hogy nem vagyok beszélgetős kedvemben ,úgyhogy nem jött utánam. Amint megláttam az ágyat, mintha mágnesként vonzott volna magához. Amint lefeküdtem azonnal lehunytam a szemem és elaludtam.

Reggel a telefon csörgésére ébredtem. Azaz még félálomban voltam és nem is igazán figyeltem a hangokra. Megpróbáltam visszaaludni, mikor ismét meghallottam a telefont. Morcosan nyitottam ki a szememet és kiballagtam a nappaliba. Jake a kanapén ült és a telefon túloldalán lévő egyén csacsogását hallgatta. Amint beléptem rám vigyorgott. Magamra erőltettem egy gyenge kis mosolyt és elindultam felé. Mikor félúton voltam megszólalt.

- Köszönjük. Viszonthallásra. – mondta és letette a telefont.

- Ki volt az? – kérdeztem kíváncsian.

- Mrs.Newton. – válaszolta egy kissé morcosan. Kérdőn néztem rá.

- A kisbaba miatt hívott. – mondta egy kis mosollyal a száján.

- Ó… - ennél okosabb nem jutott az eszembe. Azon gondolkoztam, hogy Jake miért ilyen mufurc. Lehet, hogy tud valamit Victoriáról. Végül ezt a gondolatot elhessegettem mert rájöttem mi Jacob igazi baja.

- Nem ő volt az első aki felhív ugye?

- Nem. – mondta még szélesebb mosollyal. – Igazából ő volt a nyolcadik. Vagy a kilencedik.

- A kilencedik? – kérdeztem meghökkenve.

- Már az egész város tudja. – felelte összehúzott szemöldökkel. – Ezeknek a vénembereknek semmit nem lehet elmondani. Komolyan pletykásabbak ,mint a tinédzserek. – mondta kissé feszengve. Mosolyognom kellett rajta. Vicces látványt nyújtott , ahogy a szüleinkről beszélt.

- Anyukád hívott. – szólalt meg pár perc csend után.

- Akkor vissza kéne hívnom. – mondtam és felkaptam a telefont. Anyu a második csörgésre felvette. Körülbelül fél órán keresztül magyarázott arról, hogy milyen komoly felelősség egy gyerek ellátása és megígérte, hogy amint lehet átjön és velem együtt fogja várni a kisbabát. Tulajdonképpen megnyugtatott, hogy anyu nem tart felelőtlennek és segíteni akar. Annak is örültem ,hogy átjön, mert már nagyon régen nem láttam. Miután letettem a telefont ránéztem az órára.

- Te jó ég! El fogok késni! – kiáltottam és rohantam is ,hogy átöltözzek. Mielőtt elérhettem volna az ajtót Jacob elkapta a könyökömet.

- Hé, hé. – állított meg. – Ma nem mész dolgozni. – Elkerekedő szemekkel néztem rá. Mikor látta az értetlenséget a fejemen halványan elmosolyodott.

- Mrs.Newton azt mondta ,hogy ma pihenj. Nem fogja levonni a szabadságodból. – adta meg a választ mosolyogva. Ahogy kimondta a pihenés szót elálmosodtam. Hatalmasat ásítottam, mire elnevette magát.

- Na menj! Pihenj egy kicsit. – utasított majd elengedett. Besétáltam a hálóba és lefeküdtem az ágyra. Magamra húztam a takarót majd lehunytam a szemem és elaludtam.