24.fejezet

Meg is jöttem. NE nagyon öljetek meg a fejiért jó??? Főleg akkor ne, ha szeretnétek újabbakat*ördögi mosoly* De nincs függővég! Ezért köszönet jár! NEKEM! Jó olvasást!
Pusz

24.fejezet – Újabb csapás

- Kate!
- Az ki van zárva! Nem segít nekünk megölni a saját testvéreit. – rázta meg a fejét Jane.
- Nem kell tudnia róla… - javasoltam, és a terv összeállt a fejemben.
- Mi? Azt mondod, nem kell tudnia róla, hogy segít megölni a testvéreit?
- Pontosan! Csak figyelj! – húztam elő a mobilom, és pötyögtem be Alice számát. Az első csörgésre felvette.
- Sikerülni fog! Kate nem tud még arról, mire készültök. Úgy tudja, tárgyalásra mentetek.
- Nagyszerű. Oda adnád neki a kagylót? – kértem.
- Persze! Itt is van. – hallottam Alice keze és a telefon súrlódását, majd a mobil Kate-hez került.
- Szia, Bella! Hogy megy a megbeszélés? – kérdezte izgatottan.
- Nem haladtunk túl sokat. A testvéreid belemennének egy egyezségbe, de a többiek folyton félbeszakítanak minket, mikor már ott vagyunk, hogy megegyezzünk. Lehetetlenség velük tárgyalni. – adtam elő hisztérikus hangon.
- Mit tudnátok csinálni? – kérdezte szomorúan.
- Hát, talán, ha csak Irina-val és Tanya-val tudnánk beszélni… Az nagyon jó lenne. Akkor nem tudnának a többiek folyton belekotyogni.
- Akkor miért nem beszéltek velük külön? – kérdezte kissé gyanakvóan.
- A többi nem hagyja őket velünk egyedül. Azt hiszem félnek tőlünk… - kuncogtam.
- Az lehet. Figyelj, beszélek velük! - ez az!
- Megtennéd? Köszönöm! – hálálkodtam.
- Igazán nincs mit!
- Kérlek, mondd azt nekik, hogy szeretnénk velük beszélni erről az egész lázadásról, és hogy megbízhatnak bennünk. De azt is mondd meg, hogy a többiek nem tudhatnak erről, és hogy csak ők ketten jöjjenek!
- Még Carmen és Eleazar sem? – kérdezte.
- Ők sem. Eleazar ellenünk van, és Carmen mellette áll. – mondtam szomorúan.
- Oké. Átadom. Most hívjam őket? – kérdezte.
- Igen! Mondd nekik, hogy a házuktól nyugatra menjenek úgy 10 km-t.
- Oké.
- De Kate… Pontosan azt mondd nekik, amit mondtam! – kértem. Nem kéne ide egy lebukás.
- Miért? – kérdezte megint gyanakvóan.
- Nem szeretném, hogy bármi félreértés legyen. Nem tenne jót az eddig kialakult kapcsolatnak, és ha nem sikerül megegyeznünk, akkor még többen fognak meghalni. Mi is veszélyben vagyunk most! Ha valami veszélyt éreznek velünk kapcsolatban, akár ránk támadhatnak és meghalhatunk…
- Rendben! Ne aggódj! Szó szerint azt fogom mondani! – ígérte.
- Köszönöm, Kate! Nagyon hiányoznál! – kezdtem el hüppögni.
- Shh! Bella, semmi baj! Minden rendben lesz! Akkor azt mondjam, hogy azonnal induljanak? – kérdezte.
- Igen! Kérlek. – mondtam még mindig hüppögve.
- Oké. Máris hívom őket. Szia.
- Szia. – tettem le a kagylót, miközben önelégült mosoly ült ki az arcomra.
- Hűűűű… - mondta Jane. – Jól beadtad neki.
- Igen. Induljunk! Nem lenne jó, ha előbb odaérnének.
- Igaz! Menjünk! – azzal futásnak eredtünk. – Akkor kínozhatom őket?
- Persze. De előbb el kell hallgattatni őket…
- Befagyasztod a szájukat? – nézett rám elismerően.
- Be én! – húztam ki magam büszkén. – És a lábukat.
- Vicces lesz! – kuncogott.
- Az! De talán menjünk fel a fára, és úgy menjünk tovább.
- Oké. – mindketten felmásztunk a mellettünk lévő fára, és ott folytattuk utunkat.
- Érzem a szagukat! – suttogtam.
- Igen, már nincsenek messze! – és akkor megláttuk őket. Csak ketten voltak, és karba tett kézzel álltak. Képességemet bevetve, először a szájukat fagyaszottam be. Mindketten az említett testrészhez kapták a kezüket. Egymásra néztek, és leesett nekik, mi folyik itt. Futásnak eredtek, de már késő volt. Egy pillanat alatt lefagyasztottam a lábukat, aminek következtében hasra estek. Próbáltak felállni, nem sok sikerrel. Jane-re néztem, aki bólintott. Egyszerre ugrottunk le a fáról. A halk puffanás felkeltette a figyelmüket. Mindketten sikítottak, de csak iszonyú halkan sikerült nekik. Szinte mi is alig hallottuk.
- Na, most mit szóltok? – kezdett bele Jane a kis játékába. – Komolyan azt hittétek, tárgyalni jövünk? Azok után, amit tettetek? – kérdezte, s bevetette a képességét. Számunkra hangtalanul vonaglott meg a földön Irina, majd Tanya is. Mikor Jane egy pillanatra abbahagyta a kínzásukat, Tanya a szemembe nézett. Sok mindent láttam benne: félelem, gyűlölet, féltékenység… és még valamit. Csalódottság?
- Kate nem tudott róla. – szólaltam meg először. Nem halhattak meg úgy, hogy azt hiszik, a testvérük elárulta őket. – Azt hitte, már folynak a tárgyalások. Csak egy tudatlan eszköz volt.
- Igaz. De nélküle nem sikerült volna! – mosolygott Jane gonoszul, majd ismét kínzásba kezdett. Már vagy 15 perce szadizta őket, mikor úgy gondoltam: Elég volt!
- Jane. Mennünk kéne! – mondtam, mire csak bólintott.
- Csináld te! Én már kiszórakoztam magam! – mosolya előhozta belőlem a szadistát. Tehetségemmel felgyújtottam Irina lábát. Vele kezdek, hogy Tanya többet szenvedjen. A tüzet úgy irányítottam, hogy szép, lassan égjen el a teste. Lassan haladva érték el a lángok a térdét, majd a hasa alját. Azokon a helyeken, ahol elhaladt a tűz, fekete, szén-szerű anyag maradt. Egy ember már rég elvesztette volna az eszméletét, de ez egy vámpírnál lehetetlen. Irina sikolyai halkan törtek át a szájára tapadt jégen, amit lassan elért a tűz. Amikor elérte a nyakát, próbálta feljebb tolni, kevés sikerrel. Végül az egész testét lángba borítottam. Most Tanya következik, aki sokkolva nézte végig nővére halálát. Ugyanazt végigjátszottam vele, amit Irinával, csak sokkal lassabban. Tanya vonaglott a tűz égető kínjaitól. Ő nem úszta meg olyan könnyen, mint Irina. Mikor elértem a fejét, akkor sem adtam meg neki a végítéletet. Hagytam, hogy a tűz szépen, lassan hamuvá égesse. A lángok, elérve a száját, leolvasztották róla a jeget, ezzel meghagyva neki a lehetőséget a hang kiadására. Tanya csak egy szót bírt kinyögni:
- Gyűlöllek! – és akkor vége volt. Tanya halott. Még hagytam addig égni a testét, míg már csak por és hamu maradt belőle.
- Menjünk! – mondtam Jane-nek, aki bólintott. Egyenesen visszafutottunk a házhoz.
- Jane? – néztem rá.
- Igen?
- Én elmennék vadászni. Jössz? – kérdeztem.
- Nem. Inkább itt maradok. – ült le a kanapéra.
- Talán biztonságosabb lenne, ha…
- Ugyan, Bella! Nem lesz semmi baj! – mondta, és bekapcsolta a TV-t.
- Biztos?
- Persze. Menj csak!
- Oké. Egy óra és itt vagyok. – léptem ki az ajtón, majd futásnak eredtem. Automatikusan a város felé vettem az irányt, aztán rá jöttem, hogy jelen pillanatban csak állatokra vadászhatok. Hülye lázadók. Még ezt is megvonják tőlem. Az erdőben futva megéreztem egy kisebb csapat szarvas illatát. Feléjük vettem az irányt, és sorban kiittam a vérüket. BORZALMAS! Nem tudom, Cullenék, hogy bírják. Az embervér sokkal, de sokkal finomabb. 50 perc alatt végeztem a vadászattal. Azonnal visszaindultam, nehogy valami baj történjen. A házhoz közeledve megláttam a füstfelhőket. NEM! Ez nem történhet meg! Biztos Jane ölt meg valakit. Gyorsabb tempóra váltottam, és mikor elértem a házat, a halott szívem összeszorult. A visszatartott könnyektől égett a torkom. Ez nem lehet! Miért? A ház teljes egészében égett. Tehetségemmel eloltottam a tűzet.
- JANE! – rohantam be üvöltve. – Jane!
- Bella! – hallottam meg egy halk, nyöszörgő hangot. Odakaptam a fejem. Jane a földön feküdt, félig már megégve.
- Jane. – rohantam oda hozzá. – Ne aggódj. Minden rendben lesz… - annyira még nem égett el. Még meg lehet gyógyítani.
- Nem lesz… - mondta halkan. Kezem a háta alá raktam, és úgy támasztottam ülő helyzetbe.
- De. Haza viszlek! Carlisle segít! – ígértem neki.
- Nem tud. – nyúlt erőtlenül a háthoz, hogy elővegye a saját kését.
- Nem! – suttogtam.
- Elvitték az enyéimet és a tied is. – nyögte.
- NEM! – üvöltöttem. A hátán ejtett sebből elkezdett szivárogni a gyilkos folyadék. – NEM!
- Bella… ígérj meg nekem valamit! – ragadta meg a karom.
- Bármit!
- Öld meg Eleazart! – és vége volt. Jane feje hátracsuklott, majd egész teste lángba borult.
- Nem! – vetettem be a tehetségem, hátha sikerül eloltanom a tűzet, de nem sikerült. Ezen a tűzön nem fogott a képességem. – JANE! – ráztam meg, hátha segít valamit, közben folyamatosan próbáltam csillapítani a lángokat. Sikertelenül. – NEM!!!