23.fejezet

23.fejezet – Első lépés

- Bella, gyere már! – szólt Jane az ajtóban toporogva. Most indultunk nyomozni Jeremy után, de én egy picit elakadtam. Mi lesz, ha Alice látomása nem igazolódik be és mind elmenekülnek? Mi van akkor, ha tudják, hogy jövünk, és előre felkészülnek? – Bella!
- Jól van! Megyek! – indultam el kifelé. Bezártam az ajtót, és már rohantunk is. Alig tudtam tartani Jane-nel az iramot, olyan gyorsan futott, bár kettőnk közül mindig én voltam a gyorsabb. Úgy tűnik, nagyon be van zsongva, ha használhatom ezt a kifejezést jelen helyzetben.
- Jane, lassíts! Észrevesznek! – figyelmeztettem, mire visszavett a tempóból, egészen addig, míg már csak kocogtunk. Jane hirtelen megállt. – Minden rend…? – kérdeztem volna, de akkor én is megéreztem a szagot. Három vámpír járt erre, nem is olyan régen. Jane-nel együtt a területet kezdtük fürkészni.
- Elmentek. – állapította meg.
- Igen. Úgy tűnik. Nem kéne utánajárnunk? – kérdeztem, mert valahonnan ismerős volt az egyik illat. Biztos vagyok benne, hogy ismerem a vámpírt, de fogalmam sincs honnan.
- Az túl veszélyes! Inkább keressük meg azt a Jeremyt! – mondta dühösen. Egy pillanatig azt hittem rám mérges, de aztán rájöttem, mi az igazi oka.
- Igazad van! Induljunk! – azzal mindketten futásnak eredtünk.
- Merre laknak? – kérdezte 10 perc után.
- Fogalmam sincs! – vallottam be. Csak annyit tudtunk, hogy Denali-ban vannak.
- Hívd fel Dem… - egymásra néztünk. Ez rosszkor jött. Könnyek gyűltek a szemembe, majd lassan kicsordultak. – Ne haragudj! Én csak… nagyon hiányzik, és ő jutott először eszembe.
- Semmi baj! – szipogtam. – Bárkivel előfordulhat. Egyébként is, az én hibám volt az egész.
- Nem! Bella te nem tehetsz róla! – fogta meg a karom.
- Hát ki? – néztem mélyen a szemébe, amiben csak őszinte fájdalmat láttam.
- Mind hibásak vagyunk! Aronak is jobban végig kellett volna gondolnia. Te csak az alapot adtad a katasztrófához! – világosított fel.
- Értem. – bólintottam,
- Most jobb? – kérdezte bizakodóan.
- Nem… egyáltalán nem. – ráztam meg a fejem. Látszott rajta, hogy alig bír visszatartani egy mosolyt.
- Akkor menjünk tovább.
- Oké. Minél előbb végezni akarok ezekkel a szörnyekkel. – morogtam.
- Én is, hidd el! – azzal futásnak eredt.
- Jane, lassan! – követtem.
- Bocsi. – lassított. – Mi lesz azokkal a vámpírokkal?
- Nem tudom. Egyelőre koncentráljunk az eredeti tervre. Aztán majd jöhet a többi. – jelen esetben a két ismeretlen és egy ismerős vámpír.
- Oké. Ott! Látod? – állt meg hirtelen, és mutatott egy irányba. Arra fele nézve megláttam egy gyönyörű, fehér házat. Hatalmas volt. Épp megfelelő egy vámpír banda táborhelyének.
- Azt hiszem megtaláltuk. – suttogtam. Elég közel vagyunk egymáshoz. Nagyon kell vigyáznunk.
- Biztos vagyok benne!
- Felhívom Alice-t. – jelentettem ki, és nyúltam a telefonomért. Bepötyögtem a számot, és már emeltem is a fülemhez. Nem kellett sokat várnom. Ami azt illeti, még el sem hangzott az első hangjel, vagy mi az isten.
- Nem kell tennetek semmit. Egyedül fog vadászni menni, úgy egy óra múlva. Csak maradjatok csöndben, és ne mozduljatok el onnan. Tökéletes takarásban vagytok. – újságolta.
- Köszi, Alice. Tényleg nem tudom, mi lenne velünk nélküled. – hálálkodtam.
- Ugyan! Majd ha hazaérsz, meghálálod egy közös vásárlással! Szia! – azzal letette. Jól hallottam, hogy közös vásárlást mondott? Akkor inkább itt maradok!
- Akkor most mit csinálunk? – kérdezte Jane.
- Csendben várunk! – mondtam, és a ház felé néztem. Jane követte a példámat. A következő 50 percben nem szóltunk egymáshoz, nehogy felhívjuk magunkra a figyelmet. Az 59. perben kinyílt a ház ajtaja, és – valószínűleg - Jeremy lépett ki rajta.
- Vigyázz magadra! – lépett ki Tanya is. – Nem kéne elveszítenünk.
- Nyugi! Minden rendben lesz! Úgy beijedtek, hogy nem mernek a közelünkbe jönni. Ha mégis, akkor nem egy vadidegen vámpírt fognak megtámadni, aki mellesleg egyedül van. Ez jó álca! Tudják, hogy senkit nem engednek ki egyedül.
- Jó, jó! De azért vigyázz! – csukta be az ajtót Tanya. Jeremy tőlünk jobbra indult el. Vártam 2 percet, hogy elég messze érjen, majd jeleztem Jane-nek, hogy kövessen, ő csak bólintott. Átlósan elindultunk arra, amerre Jeremy útvonala lehetett, és meg is találtuk. Az erdőben jól érezhető volt az illata, nem is beszélve a hóban megmaradt lábnyomokról. A mienket el kell majd tűntetni valahogy. A lábnyomról felnéztem Jane-re, aki gondolkodó arcot vágott. Nyílván ő is azon elmélkedett, amin én.
- Menj fel a fára! Mindjárt jövök! – utasítottam, és visszafutottam azon az útvonalon, ahogy jöttünk. Pár másodperc alatt végigszántottam, egyenletesen söpörve a havat, láthatatlanná téve a lábnyomokat. Felkapaszkodtam a mellettem lévő fára, és Jane felé vettem az irányt. Sorra ugrottam a fákon, míg megtaláltam Jane illatát. A szag alapján már tovább ment. Csendben követtem, míg meg nem láttam egy fán ülve. Gyorsan és hangtalanul mellé ugrottam. Tekintetét egy pontra szegezte. Odapillantva láttam, hogy Jeremy-t nézi. A fiú szeme csukva volt, fogalmam sincs miért. Talán koncentrál valamire. Lényegtelen! Most vagy soha! Jane-re pillantottam, aki bólintott. Egyszerre vetettük rá magunkat, és egy másodperc töredéke alatt széttéptük. Szegény fiúnak még meglepődni sem volt ideje. Előkaptam a zsebemből egy öngyújtót, és rádobtam a testrészekre. A tűz azonnal fellobbant, és égette hamuvá Jeremy testét. Nem kellett sokat várnunk. Pár perc elteltével már csak hamu volt ott. Gyorsan széthintettem a havas tájon, és már rohantam is haza, Jane-nel a nyomomban.
- Várj! – álltam meg hirtelen.
- Mi az? – kérdezte.
- Ha nem fog hazamenni, tudni fogják, hogy meghal. Ha tudják, hogy meghalt, tudni fogják, hogy itt vagyunk. Ha tudják, hogy itt vagyunk, jobban fognak vigyázni. – fejtettem ki az elméletem.
- Oké. Akkor mit csináljunk? – nézett rám.
- Azelőtt kel végeznünk Tanya-val és Irinával, mielőtt tudomást szereznek Jeremy haláláról.
- Hogyan? Nem tudunk a közelükbe jutni, anélkül, hogy a többiek ne tudnának róla. – vált hisztérikussá a hangja.
- De. Van egy lehetőségünk.
- Mi? – kérdezte tágra nyílt szemekkel.

Ennyi gyerekek! Függővég:D:D*ördögi vigyor* Tudom, hogy nem volt mostanában friss és megérdemeltetek volna egy hosszabb fejezetet függővég nélkül, de hát gonosz vagyok! Ez ellen nem tudok mit tenni. De ne féljetek. Holnap valószínűleg jön a következő!
Szeretlek titeket(L) Pusz